Békesziget

A Kicsi Lélek meséje

"Egyszer volt, hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek: -"Tudom ám, hogy ki vagyok én!"
-Ez csodálatos! Ki vagy? - kérdezte Isten.
-Én vagyok a Fény! - kiáltotta a Kicsi Lélek.
Isten szélesen mosolygott. -Nagyon helyes! - kiáltott fel. - Te vagy a Fény.

A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra, amit a Királyságban már az összes lélek tudott.
Pompás! - mondta - Ez igazán király!

De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez (ami nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi önmaguk legyenek) és azt mondta:
- Szia, Isten! Most, hogy tudom, Ki Vagyok, vajon jó nekem, hogy az vagyok?

- Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, Aki Valójában Vagy? - kérdezte Isten.

- Igen - válaszolta a Kicsi Lélek - egy dolog tudni, hogy Ki Vagyok, és egy másik dolog teljes valójában az lenni. Szeretném érezni, milyen Fénynek lenni!

- De te már Fény vagy - válaszolta mosolyogva Isten.
- Igen, de meg akarom érteni milyen érzés - kiáltotta a Kicsi Lélek.

- Jó - válaszolta kuncogva Isten - feltételezem, tudnom kellett volna. Te mindig a kalandvágyók közül való voltál.
Aztán Isten arckifejezése megváltozott:
- Igen, nincs itt semmi más csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem, aki te vagy; és így nem könnyű feladat megtapasztalni, Ki Vagy Valójában, amíg nincs itt semmi más, ami nem te vagy.
- Gondold csak el - mondta Isten. - Olyan vagy, mint a Nap Sugara. Ó, ahol te vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertyaláng együtt alkotjátok a Napot. Nélkületek, a Nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak lenni a gyertyalángjai nélkül, és ez egyáltalán nem az a Nap lenne; nem ragyogna olyan fényesen.Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy? - ez a kérdés.

- Rendben - tért magához a Kicsi Lélek, - Te vagy Isten. Találj ki valamit!
Megint elmosolyodott Isten. - Már megvan. - mondta. - Mivel nem tudod látni magad, mint Fény mikor a Fényben vagy, körülveszünk téged sötétséggel.
- Mi az a sötétség? - kérdezte a Kicsi Lélek.
- Ez az, ami nem te vagy - válaszolta Isten.
- Félni fogok a sötétségtől? - kiáltotta a Kicsi Lélek.
- Csak ha azt választod - válaszolta Isten. - Nincs ott semmi, amitől igazán félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van. Látod, az egészet mi találjuk ki. Csak színlelünk.

Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy valamit is meg tudjunk tapasztalni, pontosan az ellentéte fog elénk tárulni. - Ez egy óriási ajándék - mondta Isten - mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más.
Nem ismerheted a Meleget a Hideg nélkül, a Fentet, a Lent nélkül, a Gyorsat a Lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a Bal a Jobb nélkül, az Itt, az Ott nélkül, a Most állapotát a Később nélkül.
Így tehát - foglalta össze Isten - mikor körülvesz a sötétség, ne rázd az öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget. Inkább légy a Fény a sötétségben, és ne légy dühös érte. Aztán, tudni fogod Ki Vagy Valójában, és mások szintén tudni fogják. Engedd, hogy a Fényed ragyogjon, ebből mindenki tudni fogja, milyen különleges vagy!

- Úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják, mennyire különleges vagyok?
- Természetesen. - kuncogott Isten. Nagyon jól van! De emlékezz, a "különleges" nem azt jelenti, hogy "jobb". Mindenki különleges, mindenki a saját módján! Azért ezt sokan elfelejtették. Csak akkor fogják megérteni, hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy neked, jó különlegesnek lenni.

- Remek! - mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és ugrált. - Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!
- Igen, és elkezdheted már most rögtön - mondta Isten, aki táncolt, ugrált és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel.
- Miben akarsz különleges lenni?

- Miben különleges? - ismételte a Kicsi Lélek. - Nem értem.

- Rendben. - kezdte el a magyarázatot Isten. - Fénynek és különlegesnek lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni. Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek lenni. El tudsz képzelni, még bármilyen más módot is, hogy különleges légy?
A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra. - El tudok képzelni sokféle módot, hogyan lehetek különleges! - kiáltott fel - Különleges dolog segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges előzékenynek lenni másokkal!

- Igen! - értett egyet Isten, - és bármelyik pillanatban, bármi vagy bármilyen különleges dolog a tiéd lehet, amit csak kívánsz. Ezt jelenti Fénynek lenni.

- Tudom, mit szeretnék! Tudom, mit szeretnék! - jelentette be a Kicsi Lélek nagyon izgatottan. - A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak. Ugye, különleges a megbocsátás?
- Ó, igen! - biztosította őt Isten - Ez nagyon különleges.
- Rendben - mondta a Kicsi Lélek. - Ez az, amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék lenni. Szeretném megtapasztalni.

- Jó - mondta Isten - de van még itt egy dolog, amit tudnod kell.

A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi komplikáció.  - Mi az? - sóhajtotta.

- Nincs senki , akinek megbocsájthatnál.
- Senki? - A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni, amit az imént hallott.

- Senki! - válaszolta Isten. - Minden, amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész teremtésben, aki kevésbé tökéletes ,mint te. Nézz csak körül.

A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult köré. Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből és hosszából, hogy hallják a Kicsi Lélek rendkívüli társalgását Istennel. Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, a Kicsi Léleknek egyet kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek , mint a Kicsi Lélek, maga. Olyan csodálatos lelkek csoportosultak köré, és annyira csodálatosan testesítették meg a Fényt, hogy a Kicsi Lélek alig bírta nézni őket.

- Tehát kinek akarsz megbocsátani? - kérdezte Isten.

- Srácok, ez többé már nem vicces! - morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném tapasztalni, milyen Megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen "különlegesnek" lenni.
És a Kicsi Lélek megtanulta, milyen az, amikor szomorúságot érez. De aztán egy Barátságos Lélek kilépett a tömegből.
- Ne aggódj, Kicsi Lélek - mondta - Én segítek neked.

- Te fogsz segíteni? - ragyogott fel a Kicsi Lélek - De mit tudsz tenni?
- Adhatok valamit, amiért megbocsáthatsz!
- Tudsz?
- Természetesen! - csiripelte a Barátságos Lélek - Megjelenek a következő életedben, és teszek valamit, amiért megbocsáthatsz.

- De miért? Miért tennéd ezt? - kérdezte a Kicsi Lélek. Te, aki annyira abszolút tökéletes vagy! Te, aki oly gyors sebességgel vagy képes vibrálni, hogy létrehozod a Fényt, nehezen tudom ezt elképzelni rólad! Hogyan tudnád megtenni, hogy a vibrálás, amitől oly fényesen ragyogsz, lelassuljon annyira, hogy a Fényed átalakuljon sötétséggé és sűrűséggé? Hogyan lennél képes, te, aki oly könnyed vagy, hogy a csillagok tetején táncolsz és a gondolat sebességével jutsz át a Királyság túloldalára, hogy bekerülj az életembe és megtegyed ezt a nagyon nehéz és rossz dolgot?

- Egyszerű - válaszolta a Barátságos Lélek - Megtenném, mert Szeretlek.
A Kicsi Lélek meglepettnek tűnt a válasz hallatán.

- Ne légy meglepve - mondta a Barátságos Lélek - Megtetted már ugyanezt értem. Nem emlékszel? Ó, rengetegszer együtt táncoltunk, te és én. Ezer meg ezer éven keresztül, és eonokon át táncoltunk együtt. Sok helyen és sokszor játszottunk együtt. Csak te most nem emlékszel. Mindketten voltunk már Minden. Voltunk a Fent és Lent, a Bal és Jobb. Voltunk az Itt és Ott, a Most és az Aztán. Voltunk férfi és nő, jó és rossz - mindketten voltunk áldozat és cselszövő is.
Így jöttünk sok idővel ezelőtt együtt, te és én, mindegyikünk pontosan és tökéletesen hozta a Kifejezés Lehetőségét és a Megtapasztalást, hogy Kik Vagyunk Valójában.
És így - magyarázta tovább a Barátságos Lélek - Megjelenek a következő életedben, és most én leszek a "rossz". Valami nagyon szörnyűt fogok tenni, és akkor megtapasztalhatod a megbocsátást.

- De mit fogsz tenni? - kérdezte a Kicsi Lélek egy kicsit idegesen - Nagyon szörnyű lesz?
- Ó - felelte a Barátságos Lélek kacsintva - Majd kitalálunk valamit. Aztán a Barátságos Lélek komollyá vált, és halkan azt mondta - De tudod, egy dolog felől biztosítanod kell.

- Mi az? - akarta tudni a Kicsi Lélek.
Le fogom lassítani a rezgésemet, hogy nagyon nehézzé váljak, és megtegyem ezt a "nem túl szép dolgot". Valami nagyon eltérőt fogok mutatni, mint amilyen vagyok. És egy szívességet kérek tőled a visszatéréshez.

- Ó, bármit, bármit! - kiáltotta a Kicsi Lélek, és elkezdett táncolni és énekelni. - Megbocsátó leszek! Megbocsátó leszek!
Aztán a Kicsi Lélek észrevette, hogy a Barátságos Lélek nagyon csöndben maradt. - Mi az? - kérdezte - Mit tehetek érted? Te egy igazi angyal vagy, hogy hajlandó vagy megtenni ezt értem!

- Természetesen, a Barátságos Lélek egy angyal! - szólt közbe Isten. - Mindenki az! Mindig emlékezz: Soha nem küldtem mást, csak angyalokat!
Így, a Kicsi Lélek még többet akart tudni, mint valaha, hogy eleget tegyen a Barátságos Lélek kérésének.
- Mit tehetek érted? - kérdezte újra a Kicsi Lélek.

- Egyszer bántani foglak és legyőzlek - válaszolta. - Abban a pillanatban, amikor a legrosszabb dolgot teszem veled, amit talán el tudsz képzelni.
- Igen? - szólt közbe a Kicsi Lélek - Igen.?
- Emlékezz, Ki Vagyok Valójában.
- Ó, Emlékezni fogok! - kiáltotta a Kicsi Lélek - Megígérem! Mindig emlékezni fogok rád, mint ahogy itt és most vagy!

- Jó - válaszolta a Barátságos Lélek - mert látod, keménynek kell látszanom, és el fogom felejteni, ki vagyok. És ha te nem emlékszel rám, mint ahogy én magam sem, nagyon hosszú ideig nem leszek képes emlékezni. És ha én elfelejtem, Ki Vagyok, te is elfelejtheted, Ki Vagy Te, így mindketten elveszettek leszünk. Aztán szükségünk lesz egy másik lélekre, aki eljön, és emlékeztet rá minket, Kik Vagyunk.

- Nem, nem lesz szükségünk rá! - ígérte meg újra a Kicsi Lélek - Én, emlékezni fogok rád! És megköszönöm, amiért elhozod ezt az ajándékot, és a lehetőséget melyben megtapasztalhatom, Ki Vagyok Én.

Így, létrejött a megállapodás. A Kicsi Lélek, elindult az új életbe, izgatottan, amiért egy különleges dolog részese lesz, amit Megbocsátásnak hívnak. És a Kicsi Lélek nyugtalanul várakozott, hogy meg tudja tapasztalni a Megbocsátást, és megköszönje akármelyik lélek tette is azt lehetővé.
Új életének minden pillanatában, valahányszor csak egy új lélek bukkant fel a színen, és az új lélek örömet vagy szomorúságot hozott - és főleg ha szomorúságot hozott - a Kicsi Lélek visszaemlékezett arra, amit Isten mondott.

- Mindig emlékezz - mosolygott Isten - Soha nem küldtem mást, csak angyalokat."

1.     Élet az élet után

Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy "kis hívő", a másik egy "kis szkeptikus". A "szkeptikus" azt kérdezi:

- Te hiszel a születés utáni életben?
- Hát persze - mondja a kis "hívő". - Az itteni életünk arra va1ó, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!
- Hülyeség! - mondja a "szkeptikus". - Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?
- Pillanatnyilag még nem tudom - mondja a kis "hívő" -, de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Lehet, hogy a szánkkal fogunk enni , a lábunkkal fogunk menni!
- Nonszensz, lehetetlen! - mondja a "szkeptikus". - Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!
- Hát persze hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni - mondja a kis "hívő".
- Soha sem fog működni! - véli a kis "szkeptikus". - Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
- Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet - mondja a kis "hívő" -, de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és Ő nagyon vigyáz majd ránk!
- Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? - kérdezi a kis "szkeptikus".
Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem is létezhetnénk! - válaszolja a kis "hívő".
- Mire a kis "szkeptikus":
- Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!
A kis "hívő" elgondolkozik egy pillanatra.
- Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! - Majd halkan hozzáteszi:
- Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!

 2.                     Reinkarnáció - karma

Nincs olyan ember a világban, akinek nem fordult volna még meg a gondolat a fejében, hogy vajon mi lehet a halál után? Van-e egyáltalán élet a halál után? Létezik-e menny és pokol? Vagy esetleg van lehetőségünk reinkarnálódni?
A modern tudományok, és a tudósok nem tudnak ésszerű magyarázatokat adni a reinkarnáció folyamatára. Az emberek többsége hisz benne, vagy tudja, érzi, hogy van, létezik LÉLEK. Ám a keleti vallások művelői olyan parányi "részecskeként" írják le, amelyet szabad szemmel nem láthatunk. A probléma pedig itt kezdődik. A mai világban ugyanis a "Hiszem, ha látom!" alapelve működik, így kevesen vannak, akik hisznek a létezésében. Pedig valójában csak egy kicsivel több időt kellene fordítanunk a keleti vallások tanai felé, és megérthetnénk a lélekvándorlás folyamatát és "Miért"-jét? . Rengeteg filozófus foglalkozott, és foglalkozik még a mai napig is az indiai, Védikus írások tanulmányozásával, amelyek magyarázatokat adhatnak a Lélek rejtelmeire.

A lélekvándorlással kapcsolatosan az első és legfontosabb dolgot kellene megértenünk: csak a testünk változik az évek multával, a lelkünk ugyanaz marad. Természetesen folyamatos fejlődésen megyünk keresztül életünk során, hiszen a minket érő változások, események hatására folyamatosan bővülnek az ismereteink. Azoknak, akik megkérdőjelezik a lélek jelenlétét, talán a legjobb példát annak létezésére, az álmaik mutathatják meg. Biztosan mindenkinek volt már olyan álma, amelyben saját magát látta különböző szituációkban, olyan helyszíneken, ahol még soha életben járt. A filozófusok szerint ezek a helyek azok, ahol előző életeink során már megfordultunk. Vagy a másik álom, - amelyet már személy szerint én is átéltem -, hogy az álmunkban saját magunkat látjuk, ahogyan alszunk.
Egy világhírű szívsebész, Wilfred G. Bigelow például hitt a lélek létezésében, és állította, hogy a halál beálltakor változások észlelhetők a környezetben. Talán valahogyan úgy érezzük, mintha a szeretteink még mindig ott lennének köztünk Lélekben. Ugyanúgy figyelnének minket, mint mindig azelőtt, csak mi már nem láthatjuk, nem érinthetjük meg őket. Ezek a testekből kikerült lelkek, attól függően milyen életet éltek, vagy reinkarnálódnak vagy hazatérhetnek Istenhez, az örök boldogság birodalmába.

Az, hogy milyen formában születünk újjá, csak tőlünk függ. A karmánktól. A karmák foglalják magukban azokat a cselekvéseket, amelyeket a jelenlévő anyagi világban elkövetünk. Ezek visszahatásai köszönnek majd ránk a következő életünkben. Például, ha valakinek a soha nem sikerül semmi ebben az életben, úgy tartják a tanok, ez azért van, mert előző életében valami rossz dolgot követett el az embertársai vagy a környezete ellen. Az embernek tehát meg kell tanulnia becsülni és tisztelni mindazt, amit ettől az élettől kapott, és helyesen élnie. Helyesen élnie úgy, hogy minél kevesebbszer kelljen újjászületnie ebbe az anyagi világba.
Egy másik fontos felvetnivaló pedig, ha a lélek még nem született újjá és nem is tért még vissza Isten birodalmába, akkor hol lehet? Ezek a lelkek talán bolyonganak. A tanok úgy tartják, hogy csak azok a lelkek bolyonganak közöttünk, amelyek öngyilkosságot követtek el. Akár fizikai, akár lelki öngyilkosságot. Ezeket a szellemeket súlyos bűneik miatt fosztották meg fizikai testüktől. Manapság már rengeteg könyv született a lélekvándorlásról. A legtöbb a reinkarnációval kapcsolatos tapasztalatokat meséli el. Vannak, akik állítják, hogy emlékeznek előző életükre, és vannak azok ,akik hitelesebbek- , ők gyermekeikben vélik felfedezni elhunyt nagypapájuk, nagymamájuk szokásait, vonásait.

Valaki a sorsban hisz, valaki a véletlenekben, valaki pedig abban, hogy valami felsőbb erő irányít mindent az életünkben. Én hiszek a sorsban, hiszem azt, hogy mindennek oka van, ugyanakkor azt is, hogy az elhunyt szeretteink figyelnek minket, vigyáznak ránk onnan fentről, és attól függően mennyi szeretet és odafigyelést kaptak tőlünk segítik a sorsunkat.
      

             Forrás: Visszatérés, a reinkarnáció tudomány című könyvből)

3.

Dombi  Ferenc  katolikus  pap  gondolatai

A hivatalos keresztény egyházban mindig is vitatott téma volt a reinkarnáció ténye, bár Krisztus idejében ez még magától értetődő dolog volt. Mostani cikkünkben Dombi Feri bácsi, a Hang kötetek szerzője mondja el pár éve írt, értelmet megnyugtató véleményét ebben a kérdésben. Az alábbiakban tehát az Ő írását idézzük.
"E kérdésre: Mi késztetett arra, hogy a reinkarnációval érdemben foglalkozzam, maga Jézus kijelentései, példabeszédei hívták fel a figyelmemet. Reinkarnáció alatt nem a lélekvándorlást értem. Szerintem a lélekvándorlás a reinkarnációnak eltorzított formája. E torzításon nem kell csodálkoznunk, amint azon sem, hogy még ma is a legtöbb keresztény embernek torz képe van nemcsak Istenről, de Jézusról is. Bizony mindannyian az önzésnek és a felelősség áthárításának torz tükrével születtünk a Földre akkor is, ha ezt 'útközben' megbántuk. Reinkarnáció alatt értem ugyanannak a szellemi teremtménynek újraszületését emberként, aki már élt valamikor a Földön, illetve azért született, mert születése előtt önzése, gőgje folytán méltatlannak bizonyult Isten boldogságára. A reinkarnáció véleményem szerint nem azonos az újjászületéssel sem, amelyben részesülniük kell mindazoknak saját testükben, akik üdvözülni akarnak (Jn. 3;3).

Köreinkben azt szoktuk mondani, hogy az ember elsősorban nyaktól fölfelé ember. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy értelmes ember értelmetlenséget sokáig nem tud képviselni főleg akkor, ha valamire az egész életét rá akarja tenni. A reinkarnációval nem törődésben látom annak is a következményét, hogy a szegény, szolgáló Jézust emelt fővel képesek képviselni különböző rangokban, stallumokban, trónusokon ülő kései utódai azoknak az apostoloknak, akik még tudták, hogy nem lehet különb sorsa azoknak, akik Jézus nyomában járnak, mint amilyen sorsa Mesterüknek volt (Jn 15.20). De ne szaladjak oly gyorsan előre! Egyelőre csak azt állítom, hogy nem az indított a reinkarnációval való szóba állásra, hogy a hatmilliárd emberből több mint négymilliárd hisz benne. Nem ez indított, bár ez is figyelmet felkeltő lehetne azoknak, akik szívesen és joggal foglalkoznak azzal, hogy bizonyos szó, kijelentés, hol és hányszor fordul elő. Ez így igaz akkor is, ha egy igazságnak soha nem lényeget érintő kritériuma az, hogy hányan és hányszor képviselik. Még józan eszem sem elsődleges szempont a reinkarnációval való foglalkozásom tekintetében, bár ez nem teljesen elhanyagolható. Nem hanyagolható el számomra az a 'véletlen', hogy nem vagyok azok között az afrikai csontváz emberek között, akik 'véletlenül' nem a mi égövünk alatt látták meg a napvilágot, sem azok között, akik a Teréz anya leányai által - mint csepp a tengerben - felkarolt leprások és különböző betegségekben magukra maradt százezrek életét jellemzi.

Nem. Engem Jézus szavai, kijelentései kényszerítenek arra, hogy foglalkozzam a reinkarnáció gondolatával, és nyitott és hálás leszek mindazoknak, akik igazolni tudják számomra Jézus alapján csakúgy, mint a józan ész alapján azt, hogy a több mint négymilliárd ember hite a fantazmagóriák, a mesék világába tartozik. Kezdem hát Jézus kijelentései alapján igazolni azt, hogy szóba kell állnom a reinkarnáció gondolatával.
Azt mondom, hogy kezdem. Igen, mert egyelőre csak egyetlen gondolatpárt említek, ajánlok testvéreim figyelmébe. Ha ezt már alaposan megcáfolták vagy elfogadták, akkor érdemes tovább olvasni, folytatni a bennem felmerült, s eleddig még meg nem cáfolt érveim felsorolását. Feltételezem, hogy Jézus volt a világon a legemberibb ember, és ő joggal elvárja azoktól, akik követésére vállalkoznak, hogy egyre emberibb emberek legyenek. Tehát értelmes emberként értelmes dologra tegyék életüket. Jézus szűk kapunak és keskeny útnak mondotta azt az utat, amely az életre vezet, és hozzátette még azt is, hogy kevesen találják azt meg. Azért, hogy tévedés ne essék, nehogy valaki véletlen kisiklásnak, elnagyolásnak tartsa kijelentését, még hozzáfűzte azt is, hogy széles az út, és tágas a kapu, amely a romlásba vezet, és sokan mennek be rajta. (Mt 7.13-14). Az 'életet' a mennyek országának gondolom. A 'romlást' pedig a kárhozatnak A dúsgazdag és a szegény Lázárról szóló példabeszédében Jézus egyértelműen elmondta, hogy odaát nincs mód átevickélni a romlást jelentő pokolból az életet, a mennyek országát jelentő ábrahámi kebelre. (Lk 16.26).
Véleményem az, hogyha nem lenne reinkarnáció, akkor a JÓ Isten jósága emberi mércével is csak rossz Istennek lehetne nevezhető, mivel a kevés gyermeke mellett a sok gyermekét örök kárhozatban tartaná örök létben. E kijelentésemnek kétségtelen alapja az, hogy minden létezőt szerintem Isten tartja létben. Amit Ő nem tart létben, az nincs! Vagyis Isten létben tartó módon van jelen teremtényeiben. Azt sem gondolom elfogadhatónak, hogy hol létben tart, hol megsemmisíti azt, amit, akit létben tartott. Azért nem tartom számomra ezt elfogadhatónak, mert részben Istenben nincs változás, részben pedig szerintem Isten nem hebehurgyán teremti Önmagára szellemi teremtményeit, és elfogadhatatlan számomra az is, hogy valaki, legyen az akár a világ leggonoszabb szellemi lénye is, akkor érezze jól magát, amikor rosszul érzi magát. Márpedig ez azt jelentené, hogy a sok milliárd elkárhozott, soha nem jönne ki a poklok poklából, bár kijöhetne. Elfogadhatatlan tehát számomra az, hogy egy rossz állapotból ne lehessen soha kiút annak, aki nem találta meg a keskeny utat és a szűk kaput. Így már ez az egyetlen jézusi gondolatpár, amely szerint sokan kárhoznak el, és odaát nincs végleges revideálásra lehetőség, már elég arra, hogy szóba álljak a reinkarnáció gondolatával. Igaz, el lehetne mondani azt, hogy van tisztítóhely, és onnan lehet kiút a mennyország irányában. De akkor meg a poklot, a kárhozatot kellene tagadnom, ami szintén nem megy, mert Jézus szavai alapján a férgük el nem hal, és a tüzük ki nem alszik (Mk 9.48).
Jelenleg én egy olyan egyháznak vagyok tagja, amely sem a tisztító tüzet, sem a poklot nem tagadja, hanem kifejezetten hittartalomként állítja, megköveteli övéitől, de a reinkarnációval kapcsolatban tudtommal nincs ilyen hittétele. Egyszerűen figyelmen kívül hagyja. Hát ezért képes arra, hogy a kicsi, szegény, kiszolgáltatott jézusi magatartást lecserélje a nagy, gazdag, és önmagát engedelmeskedtetéssel biztosító intézménnyel. Ha az egyházam hatalmasai szóba állnának a reinkarnáció gondolatával, úgy gondolom, egy sem lenne közülük olyan botor, hogy hatalmaskodást vállalna abban a tudatban, hogy emiatt még a Földön egyszer kegyetlen szolgasorsot kell majd vállalnia.

Folytatom a reinkarnáció létével kapcsolatos nézetem igazolását. Tömören akarok fogalmazni. Nemcsak azért, mert nem akarom bő lére ereszteni mondandómat, hanem azért is, mert e kis írásomat vitaindítónak szántam. Jézus beszél konkolyról, amelyből búza soha nem lesz. Nem beszél farkasról, amelyből bárány lesz, de beszél arról, hogy mindkét létezőpár az marad, ami volt kezdetben. 'Hagyjátok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig Mt 13.30!: - Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé!  A konkoly az konkoly, a farkas az farkas marad. De azt is mondja, hogy majd akkor, amikor Őt keresztre feszítik, mindeneket magához vonz, és nem mondja azt, hogy kivéve... 'Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a Földről, mindenkit magamhoz vonzok. Jn 12.32' Tehát ismét csak azt következtetem ebből, hogy az örök kárhozat lehetősége bár örökre létezik, de az örökre elkárhozottak elkárhozott létezése nem létezik. Itt a Földön viszont vannak olyanok, akik az Ördög atyától vannak (Jn 8.43), és akikért Jézus kifejezetten elmondja, hogy ezekért nem imádkozik (Jn 17.9). Sőt még övéit is figyelmezteti, hogy rázzák le lábuk porát (Mt 10.14), ha ilyenekkel találkoznak.
A Szentlélek elleni bűn valósága nem érv amellett, hogy vannak örökre elkárhozottak, mivel ez a bűn nem egy döntés következménye, hanem a megátalkodottság állapota. Nagyon természetes, hogy mindaddig, amíg valaki megátalkodott állapotban van, számára nem lehetséges a bűnbocsánat megszerzése.
Igaz, hogy a pokol tüze ki nem alszik, a férgük el nem pusztul, de csak addig maradnak ott az elkárhozottak, amíg ki nem fizetik tartozásukat (Mt 18.34). Ez viszont szintén nem lehetséges odaát, mivel ott, ahol nincs rászoruló, ott nem létezhet a rászorulókon való segítés, tehát nem lehet adósságtörlesztés. Igaz az is, hogy senki nem juthat az Atyához, csak Jézus által (Jn 14.6), és senki nem jut Jézushoz, hacsak az Atya nem vonzza őt (Jn 6.65). Az Atya pedig csak azokat vonzza, akik az Atyánál tanultak (Jn 6.45). Tehát már születésük előtt megbánva az ott elkövetett szeretetlenségüket önmagukkal szemben, megtanulták, hogy ezt nekik jóvá kell tenniük. Jézus csak a Földön van minden szellemi teremtményében rászoruló, tehát viszontszeretni vágyó módon jelen. Így ismét csak szóba kell állnom azzal a lehetőséggel, hogy mindenki leszülethet a Földre újra, amíg újjá nem születik saját testében az által az Isten Lelke által, aki nemcsak képes, de újjá is szüli azt (Jn.3.3), aki Őt a rászorulókban szereti.
A teljesség kedvéért meg kell még említenem azt, hogy Isten nem személyválogató, hanem szerepeket kiosztó. De a szerepkiosztásban sem lehet személyválogató. Így amikor Keresztelő Jánost már születése előtt betöltötte Szentlélekkel (Lk 1.41 - 44), akkor ezt csak azért tehette, mert Jánosnak igazolnia kellett már előbb, hogy Istent visszaszeretése az ő lelkében már eldöntött tény. Jézus szavai alapján ő Illés, akinek el kellett jönnie előfutárként (Mt 11.14), hogy mint pusztában kiáltó, előkészítse az Ő útját.
Az Ószövetségből egyetlen idézetre hívom fel figyelmeteket. Jób könyvében ezt olvashatjuk: "Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza Jób 1.21." Tudom, hogy Jób könyve tanmese. De éppen, mert tanmese, tanítani akar minden kijelentésével! Szívesen vállalom a fentiekkel kapcsolatban az olyan termékeny párbeszédet, amelyben minősítések helyett érvekkel válaszolunk egymásnak.
Testvéri szeretettel: Dombi Ferenc"

Jézus és a reinkarnáció

"Minden reinkarnációnak CÉLJA az, hogy ÉN abszolút ELSŐ helyre kerüljek az újraszületett életében. Annak életében vagyok  ABSZOLÚT ELSŐ, akinek életében nincs második!

Tehát annak, aki megszabadult megkötözöttségeitől , és így Lelkemnek lelkében szabad bejárata van, tehát Velem együtt hozza meg döntéseit. Ennek legfőbb előfeltétele az újjászületés. Ilyen értelemben mondtam az előző fejezetben, hogy minden reinkarnációnak ez a célja."    (Hang - 7/584)

". Kimondhatatlanul fáj szívemnek az, mikor azt kell tapasztalnom, hogy nem kerülhetek az abszolút ELSŐ HELYRE életetekben. Tehát arra a helyre, amelyen ha lehetnék, akkor az a törvényszerűség, amelyet soha senki meg nem változtathat, azt igazolná, hogy nincs is második hely. A második hely csak fantáziálás!
Igen, mert ahol Én irányíthatok, ott megteremtem az alázatnak azt a légkörét, amelyben a felszínen lehet ugyan vihar, de a mélyben mindig várja Enyéimet az Én békém .
A legerősebb tölgyet is ketté törheti egy nagy vihar. De a legnagyobb vihar sem tud mit kezdeni a kicsiny ibolyával. Az ibolya ismeri a törvényszerűség hatalmát, bele simul anélkül, hogy lázadna ellene. Így a vihar elmúltával nem megtépázottan, hanem még frissebben, még üdébb illatozással mosolyog a Nap felé." " (Hang - 8/599)

5.        Pósa Ferenc : A betegség mint pótcselekvés           /  részlet a könyvből/

 Az élet minden területén fel kell adni ezt a megközelítést: valami ellen harcolunk! Ne harcoljunk a betegség, a lelki kín ellen, hiszen ennél nagyobb ragaszkodást el sem tudok képzelni! Harcolni csak akkor tudunk, ha leállunk vele vitatkozni, de ekkor - eredményeinket tekintve - egy centimétert sem haladunk előre! Persze, nyugodtan lehet harcolni a
betegség ellen - szabad akaratunk megengedi -, de akkor ne csodálkoz­zunk az elért eredményeken: olyan dolgot veszítünk el, amire leginkább
vágyunk....
Igyekszünk elküldeni magunktól a nemkívánatos dolgokat, elveszítjük fejünket, önkontrolun-kat és kétségbeesve fogjuk a farkát, el ne távolodjon tőlünk!Semmit sem tudunk feladni! Vannak élethelyzeteink, amikor képtele­nekké válunk arra, hogy elengedjük a kezünkben lévő, nehezen megszer­zett „vagyonkánkat". Gyakran az akaratos gyermekeket jellemzi ez a cselekvés. Bizony, néha, vagy nem is annyira ritkán, ránk, felnőttekre is jellemző tulajdonság! Tudjuk: nem jó ennyire ragaszkodni, tudjuk, hogy így minden kicsúszik kezünkből, mégis kétségbeesve szorongatjuk és csodálkozunk az eredményeken. Ekkor mi a teendő? Keresni, találni egy olyan célt, ami sokkal kívánatosabb annál, amit most szorongatunk. Legyen bennünk megértés és fel sem merül ez az eszeveszett, pusztító indulat. Figyelmünket és minden erőnket olyan „harcra" fordítsuk, melyben nyugodt marad a lelkünk! Amikor valami ellen teszünk, ég bennünk a vágy eltiporni az ellenséget és közben tevékenységünk felemészti min­den lehetséges erőforrásunkat, mellyel boldogságot, harmóniát, ezáltal egészséget teremthetnénk önmagunknak!

Harcoljunk! - Valamiért!
Valamiért harcolni, ez olyan dolog, ami mentes az összes negatív ér­zelemtől, hiszen csak a tiszta, szent, önzetlen célok vannak előttünk. Ezek pedig jó érzéseket és bizonyosságokat növesztenek bensőnkben. Fel kell adni azt az elképzelést: jelenlegi betegségünk valamilyen elő­ző életünkben elkövetett bűnünk következménye! Kereshetjük előző életünkben mostani balsorsunk gyökerét! Ez azon­ban elhibázott lépés, hiszen ekkor nem teszünk mást, mint kibúvókat,
indokokat keresünk! Igyekszünk megnyugtatni háborgó tudatunkat, lelkiismeretünket. Megjegyzem, van ebben jó is, egyébként nem tennénk!
(lásd még: tudat, félelem, szorongás fejezetnél). Cselekszünk, de  csele­kedeteink kimerülnek a hibák kutatásában, s ezzel egyáltalán nem jutunk közelebb a megoldáshoz! Közelebb kerülünk, csak nem a megoldáshoz, a nyílt térhez, hanem a gödör, a kétségbeesés aljához! Hiába „tudjuk":bűnt követtünk el előző életünkben, általában nem emlékszünk rá! Ez így van jól! Azért születhetünk le újra, mert az elkövetett hibáink minden szinten - emberin és istenin - megbocsátást nyertek! Csak azután születhetünk le
újra, amikor lelkünk felszabadult az elkövetett bűnök, de inkább hibák terhe alól! Természetesen, amit eddig nem tanultunk meg, azt pótolni kell, de ez mentes ránkruházott terhektől! Olyan ez, mint pótvizsga: atanár nem szigorúbb, a tananyag nem több és nem lesz nehezebb! Igaz,lelkileg sokkal nehezebbnek érezzük az elszenvedett sikertelenségek következtében. Sikertelenségnek tapasztaljuk, mert elfelejtjük: mégis itt vagyunk, és mégis mindent megteszünk a siker érdekében.Nézzünk szét alaposan, nézzünk szét nyugodtan, meg fogjuk lelni jelenlegi életünkben a kiváltó okot. Javaslom, elmélkedjünk együtt egy kicsit, a jelen életünkben keressük, találjuk meg, a betegséget kiváltó tényezőt! Nagyon sokan - én is - hisznek egy felsőbbrendű „valamiben", Istenben!     Vajon, Ő milyen tulajdonságokkal bír?

Mi, emberek akkor szoktuk dorgálni gyerekünket - hovatovább ku­tyánkat - mikor elköveti azt a bizonyos helytelen cselekedetet, nem pe­dig valamikor később, amikor már nem is emlékszik rá! így van? Termé­szetesen normális körülmények között így történik, nem büntetjük, nem büntethetjük feleslegesen! Márpedig akkor büntetni, felelősségre vonni,
amikor már nem emlékszik rá, teljesen értelmetlen. Kitűzött célját szin­tén nem éri el, tehát nagyon valószínűtlenül hangzik, hogy Szerető Iste­nünk ilyet tenne! Szerinted okosabb-e, emberségesebb-e ennél az a „valami" (Isten), ami­ben hiszel? Akkor miért „büntetne" bennünket olyan betegséggel, melynek kiváltó oka rég feledésbe merült, megbocsátást nyert? Fel kell adni azon elképzelést, berögzült szokást, hogy másokkal ol­dassuk meg gondjainkat, betegségeinket, gondolok itt orvosra, termé­szetgyógyászra és Istenre egyaránt! Vegyük ki mi is a részünket saját gyógyulásunk folyamatából, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt! Akár orvoshoz, akár természet-gyógyászhoz fordulunk betegségünkkel, ne­künk legalább ugyanannyit kell tennünk, mint amennyit értünk tesznek! Változtassunk életmódunkon, evési szokásainkon, élethez való viszo­nyunkon, de leginkább gondolkodásunkon, mert ebből következik az összes többi! Fel kell adni még egy fontos, lényeges dolgot: pótcselekvésekhez fo­lyamodni!  A betegség sem más, mint egy pótcselekvés, hiszen az egész­séges élet helyett, az egészséges cselekvési vágy helyett valami mást választunk! Itt csupán az életünk során kialakuló betegségekről beszélek! Se többről, se kevesebbről!.....
Tégy meg minden tőled telhetőt, akkor a csoda megtörténik életedben!  Fordítva nem, csak így, ebben az esetben! Tegyél meg minden tőled telhetőt, és használj fel minden tudást, tapasz­ talatot, begyűjtött „apró" örömöt, sikerélményt!Tegyél „csodát", de ha nem tudsz, legalább hagyd megtörténni! Segítő kezet nyújtunk, hogy kikerülj, kikerülhess a nehéz, megoldhatat­ lannak tűnő helyzetekből.

6.            Mi a karma ?

A karma tulajdonképpen az önzésnek és a felelőtlenségnek- a  felelőség áthárításának - gyökeréből ered. Mindenkinek az a karmikus görcse, ami a megkötözöttsége. Nem a Földön lesz az ember indulásáben megkötött. Nem itt fogok megkötözötté válni, hanem azzal a megkötözöttséggel jövök le, ami - ha nem küzdök ellene- egyre jobban elhatalmasodik rajtam. Ezeknek a karmikus görcsöknek a föloldására jöttem le a Földre.

A karma tehát egy sorsvonal. Ezen vannak azok a karmikus görcsök, amik ellen küzdened kell, mert ha nem küzdesz ellenük, el fognak lepni. Mindenki direkt azért jött, hogy ezeket leoldja magáról

Amikor valaki újjászületik, akkor átél egy olyan benső szabadságot, amely mellett elhalványulnak ezek a megkötözöttségek, szinte meg is szünnek. Biztos voltatok már ti is olyan helyzetben, hogy különböző jajotok, bajotok volt. Egyszer csak valami nagy tragédia vagy valami nagy esemény történt, miközben csak erre koncentrálva elfelejtetted, hogy fáj a fejed, hogy sántikálsz, stb. Nindent elfelejtettél, mert annyira a nagy esemény hatása alá kerültél. Azt hiszem  az újjászületés egy olyan nagy esemény, amikor ezt a belső szabadságot az ember feltétlenül megéli. Egy idő után ezek a megkötözöttségek fel akarnak törni, de akkor már a gyökerüktől el vannak vágva. Akkor már nem tud úgy belém kapaszkodni, hogy lehetetlenné váljék bennem az, hogy én valóban egy új élet legyek.

Ezért mondta Jézus, hogy aki nem születik újjá, annak nincs Mennyek Országa. Tehát a mennyországnak feltétlen feltétele az újjászületés. Annak pedig az az oka, hogy újjá kell születnem, mert megkötözöttségeim vannak.

A megkötözöttségeim, a karmikus görcseimet itt a Földön csak Jézus erejével, belé kapaszkodva tudom leoldani magamról. Ha ez nagyon őszinta bennem, egy nagy IGEN JÉZUS FELÉ, akkor Ő a LELKE által egy új teremtményt hoz létre bennem. Ez az újjászületés.

                                                   forrás: Dombi Ferenc csütörtöki tanításai