Békesziget

Szeretetről bölcsességek,idézetek,,írások,képek gyűjteménye.Szeretettel üdvözlök minden kedves látogatót. Az élet értelméről, feladatáról elmélkedhetünk.Lehet kérdezni, gondolatokat megosztani az életről,hitről,vallásokról,hétköznapi problémákról

adventi.vers.jpg

sorelv.karacs..gif

Adventi készülődés

 

Advent időszaka, másnéven az Úrjöveti időszak, a várakozás ideje. Az Úrjöveti időszak jelentése magába foglalja az Isten utáni vágyakozást, melynek mélynek és tisztának kell lennie, hiszen emberi életünk és várakozásunk csak az Úrban nyer beteljesülést.

Az Adventről szóló első említések Franciaország és Spanyolország területére nyúlnak vissza. Nagy valószínűséggel Rómába, a VI. században vezették be az adventi liturgiát. Az ősi milánói liturgia, eltérően napjainktól, hat hétre határozta meg Advent időszakát. Ezzel szemben I. Gergely pápa (540-604) szertartáskönyve négy vasárnapot említ, a várakozás céljául pedig Jézus testi eljövetelét tűzi ki .

Az adventi időszak három személyt helyez előtérbe: Izajás prófétát, Kereszetelő Szent Jánost és Szűz Máriát. Mindhárman alázatosságukban valamire tanítanak bennünket: Izajás proféta a vágyakozás tanítója, Keresztelő Szent János megható módon bűnbánatra szólítja az embereket, míg Szűz Mária, a boldog édesanya várakozásra inti a lelkeket. Advent szimbólumai a lila szín, amely az összeszedettség, a fegyelem és a bűnbánat színe is egyaránt, a díszítetlen oltárok és az adventi koszorú, amely a Karácsony előtti időszak múlását és a Karácsony közeledését jelzi.

 Advent első vasárnapja : Időpontja évről évre változik, mivel Szent András(november 30) napjához legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük(idén december 2-án). Színe a lila, a szertartást vezető pap lila ruhát visel, valamint az adventi koszorú első gyertyája is lila.

Advent második vasárnapja : Színe hasonlóképpen a lila. Advent ünnepe mellett a nagyböjti időszak színe is lila, ezért egyes helyeken a lilát kékkel helyettesítik, hogy a két ünnepet megkülönböztessék egymástól.

Advent harmadik vasárnapja : Az öröm vasárnapja kiemelkedik a többi közül, mivel Advent második felének kezdetét jelzi. Színe a rózsaszín, az öröm szimbóluma.

Advent negyedik vasárnapja : Újból a lila szín kerül előtérbe, amely a bűnbánatot szimbolizálja. Ezen a napon az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég.

Advent a reménység időszaka. Reményekkel teli szívvel fordulunk az Úr felé és várjuk eljövetelét. Az időszak sajátos „gyakorlatai” a csöndet, az elmélkedést, az imádságot, bűnbánatot és a Karácsonyra való készülődést foglalják magukba. Ebben az időszakban foglalkozzunk többet Istennel, legyünk többet csendben, kerüljük a hangos helyeket és a szórakozást. Próbáljuk minden figyelmünket Istennek szentelni, tisztítsuk meg lelkünket, tartsunk bűnbánatot. Napjainkban vallási ünnepünk a fogyasztói társadalom ünnepévé vált. A külső hatások ellenére próbáljuk felfedezni a Karácsony igazi értelmét, az önzetlen, alázatos szeretet ünnepét.

"A karácsonyi játékok tönkremennek, a gyöngysorok elvesznek. De a szeretet ajándéka megmarad." (Ismeretlen szerző) 

                                                                         Szelényi Anna

sorelv.karacs..gif

karacs.csengo.gif

 Adventi gondolatok

A négy fal nyújt biztonságot

  Az életednek négy legfontosabb pontja:
Nem csak az otthonnak van 4 stabil fala, hanem a lelkednek is van négy oszlopa, az életednek négy legfontosabb pontja, a sarkalatos erények, aminek megléte az igazán boldog élet titka.

  Bölcsnek kell lenni .
Az első erény a bölcsesség. A bölcsesség arról szól, hogy mennyire hallgatsz a saját belső hangodra, ami megsúgja az irányt. Ha nem figyelsz rá, akkor tele leszel félelemmel és kétséggel. Ha megtanulsz hallgatni az intuíciódra, akkor bármit elérhetsz az életedben, hiszen rá fog vezetni a helyes útra. Erről szól Advent első hete.

  Őszintének kell lenni.
A második erény az igazságosság. Az igazságosság arról szól, hogy mennyire vagy őszinte magadhoz, és ezáltal másokhoz. Ha az ember nem őszinte önmagához, akkor soha nem fogja azt érezni életében, hogy elérte, amit akart, mert becsapja magát és olyasmivel tölti az idejét, ami nem méltó önmagához. Erről szól Advent második hete.

  Erősnek kell lenni
A harmadik erény a belső erő. Van az életedben egy vállalt küldetés, egy olyan feladat, ami egész élet során elkísér. A belső erő arról szól, hogy mennyire vagy hajlandó alávetni az életed ennek a vállalt küldetésnek. Ez sokszor úgy tűnik lemondással jár, de ez koránt sincs így, hiszen elfogadni a feladatunkat és ezáltal úrrá lenni minden más vágyon, ami letérít erről az útról a legnagyobb erő és boldogság forrása. Erről szól Advent harmadik hete.

  Mértékletesnek kell lenni.
A negyedik erény a mértékletesség. A mértékletesség valójában arról szól, hogy képessé kell válni folyton fejlődni, megújulni, azáltal, hogy a végletek helyett megtaláld a feladataidban a mindenkori arany középutat, vagyis azt a helyes arányt, aminek segítségével kiegyensúlyozottan élheted az életed. Meg kell tanulnia egyik lépcsőfokról a másikra lépni, ami mindig fejlődést hoz az életedben. Erről szól Advent utolsó hete.
A négy adventi hét misztikuma, ennek a négy sarkalatos pontnak a megvizsgálásában áll, vagyis meg kell nézni, hogy azokon a területeken az életedben minden rendben van e.

                                                                              (Karsay István)

kar0.png

kar1.png

kar2.png

kar3.png

kar5.png

kar7.png

kar9.png

kar10.png

kar11.png

kar12.png

kar13.png

kar14.png

kar15.png

kar16.png

kar17.png

kar18.png

 

adv.koszoru.png

ADVENTI HÍRNÖK: FRISS FENYŐÁG

Adventi hírnök: friss fenyőág,
Lobog az első gyertyaláng!
Karácsonyt várva lázban a föld,
Isteni gyermeket köszönt.
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr!

Adventi hírnök: friss fenyőág,

Lobog már két kis gyertyaláng!
Ha zörget Jézus, jól figyelj ám,
Betér a szívünk ajtaján!
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr!

Adventi hírnök: friss fenyőág,

Lobog már három gyertyaláng!
Múlnak az évek, életünk száll,
De utunk végén Jézus vár!
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr!

Adventi hírnök: friss fenyőág,

Lobog már négy kis gyertyaláng!
Azt mondta Jézus, visszajön még,
Újjá lesz akkor föld és ég!
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr!
Válasz idézettel
(Szerző: M. Fresch nyomán: Hamar István)

advent2qj7.jpg

 

Ide kattintva tálálhatók szép karácsonyi énekek :

http://www.youtube.com/watch?v=2YbSEpTcKAM&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=O1U9CxnbJSg&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Cm_CG_gwiYA&feature=related


http://www.youtube.com/watch?v=SbJRc_o88uY&feature=related

sorelv.karacs..gif

  

Adventi gondolatok

 

Jézus Mondta: "Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." Jn. 8.12
Az időszámításunk kezdetén jött egy fény, Jézus, és megváltoztatta embermilliók életét, és ma is meg tudja tenni, ha akarjuk. Mert ezt a békességet csak Ő tudja megteremteni bennünk, ha megértjük, hogy Ő ismer bennünket, és annyira szeret, hogy meghalt értünk, pedig mi nem kértük ezt.

Mit jelentenek nekünk a "fények"? Amikor gyertyát gyújtunk karácsonyeste,vagy más alkalomból, mire, vagy kire gondolunk? Lehet, hogy békesség lesz a szívünkben, mert körülöttünk a család és együtt örülhetünk a meleg otthonnak, a szép emlékeknek,az ajándékozásnak. De lehet, hogy szomorúság, mert elveszítettünk valakit, aki ott lehetne. Ha Jézus a miénk, akkor ez a "fény" bennünk lehet, és a békesség is: "Ti vagytok a világ világossága."

Ha máskor nem, legalább ilyenkor mondjunk el imát, valahogy így:
Jézus, akarom, hogy enyém legyél és én a tied! Meglátjuk, hogy csoda fog történni az életünkben, ha valóban őszintén akarjuk Őt.

(ismeretlen)

adventi_ima.png

adventi_ima1.png


adventi_ima2.png

adventi_ima3.png

adventi_ima4.png

adventi_ima5png.png

adventi_ima.png

 

0.sz.csal.kereszt.jpg

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 150
Tegnapi: 107
Heti: 653
Havi: 2 541
Össz.: 378 678

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Advent
Békesziget - © 2008 - 2017 - bekesziget.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: húsvéti versek felnőtteknek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »