Békesziget

Szeretetről bölcsességek,idézetek,,írások,képek gyűjteménye.Szeretettel üdvözlök minden kedves látogatót. Az élet értelméről, feladatáról elmélkedhetünk.Lehet kérdezni, gondolatokat megosztani az életről,hitről,vallásokról,hétköznapi problémákról

cs.ang-gamb-ang.gif

Ima  és  meditéció


Az imádsághoz kapcsolódik az elmékedés, a meditáció. Az ima elmélyült gondolkodást igényel, egy nyugalmi állapotot, ami abban a helyzetben  megismeréshez vezet, áttélt jónak békének a lélekben beépüléséhez, ez  a meditációs állapot. Az meditál jól, aki Istenről, önmagáról, emberekről és feladatokról kezd úgy gondolkodni, hogy ezeket szivével átmelegíti, s töltekezik belőle. Akaratát meghatározott feladatokra megmotiválva olyan döntésekre, elhatározásokra jut, amelyek növelik benne a szeretetet. Mindaz amely nem erre törekszik, pótcselekvés csupán, a lélek fejlődését nem segíti. A helyes meditáció segít  belsőleg erősödni, épülni, tisztulni, valamint a gyógyuláshoz vezethet. Segíthet a meditáció a helyes önismeretre jutásban is , ami szükséges a Jézusi úton való haladáshoz.

Komoly áhitat szükséges ahoz, hogy kellő védelmet, oltalmat kérjünk Istentől,  a meditációnk zavartalan békés elmélyedéséhez. Imánkkal Istenhez fordulunk és kérjük az Ő oltalmát, védelmét, s további áttéléssel, elmélyedünk, törekszünk a belső csönd megteremtésében. Kizárunk magunkból minden külső zavaró tényezőt. A leki ellazuláskor Istennel  való kapcsolat megteremtésére törekszünk. Ekkor átélhetjük, megtapasztalhatjuk jelenlétét, Isteni szeretetét, így tudunk erőt meríteni, töltekezni, tisztulni. A léleknek igen nagy szüksége van erre, ezért ne sajnáljuk az időnket erre.

Ha meditációra szánja el magát valaki, elösször is meg kell keresnie, hogy mi segíti őt  a helyes ellazuláshoz, amivel fel tud töltekezni, átélheti a lelki békét. Lehet ez vezetet meditáció, ima, zene, elcsendesedés. Mindenkinek kívánom találja meg a számára legjobb útat, módot a belső feltöltekezéshez, a jó meditációhoz.                                                                                                                                                                                              A.M. Tímea


              cs.--gamb.sziv--.gif

Pozitív gondolkodás és meditáció


Amikor a tó tükre mozdulatlan, tisztán látható a tó alja. Amikor a tó felszínét hullámok zavarják meg, lehetetlen a mélyére látni. Ugyanígy, amikor az elme nyugodt, gondolatok és vágyak nem zavarják, látható a valódi "Én". Ezt hívják "Jógának". Irányíthatjuk a gondolkodásunkat úgy, hogy az elménket külsőleg vagy belsőleg fókuszáljuk. Belsőleg úgy, hogy az "Önvaló"-ra koncentrálunk, vagy az "Én vagyok" tudatra, külsőleg pedig választhatunk egy külső fókuszpontot, amelyre a figyelmünket irányítjuk.

 Amikor például a golfot választjuk kikapcsolódásnak, és arra koncentrálunk, hogy a labdát a lyukba irányítsuk, a többi gondolatunk lelassul, lecsillapodik. Amikor tökéletesen tudunk koncentrálni, akkor úgy érezzük, hogy jól játszunk. Arra az időre a világ minden baja és problémája megszűnik. A koncentrálás képessége mindenkiben megvan. Ez nem egy különleges vagy titokzatos képesség.

A meditáció nem igényel külön tanulást. Neked is megvan a képességed arra, hogy a gondolatok áramlását leállítsd. Az egyetlen különbség e között és a meditáció között az, hogy általában mi azt tanultuk meg, hogyan irányítsuk a figyelmünket egy külső tárgyra. Amikor az elme tökéletesen koncentrált állapotban van, az idő észrevétlenül telik, mintha nem is létezne.
Ahhoz, hogy tartós boldogságot és teljes békét érjünk el, legelőször azt kell megtanulnunk, hogyan csillapítsuk le az elménket, hogyan koncentráljunk és hogyan haladjuk meg az elmét. Ha befelé fordítjuk a figyelmünket lényünk belseje, Önvalónk felé, elmélyíthetjük a tökéletes koncentráció megtapasztalását. Ez az állapot a Meditáció.

 A meditáció olyan élmény, amelyet nem lehet leírni, éppúgy, ahogy a színek elmondhatatlanok egy vak embernek. Minden szokásos tapasztalatunk az idő, a tér és az okság korlátai közé van zárva. Az átlagos tudatosságunk és megértésünk nem lépi át ezeket a korlátokat. A véges tapasztalat, amely a múlt, a jelen és jövő kategóriájába sorolható, nem lehet transzcendentális, érzékelésen túli.

Az idő fogalma illuzórikus, mivel nem állandó. A jelen mérhetetlenül kicsi és tovatűnő, nem lehet megragadni. A múlt és a jövő nem létezik a jelenben. Látszólagos világban élünk. A meditatív állapot túllép minden korláton. Ekkor nincs múlt és jövő, csak az a tudat létezik, hogy "Én vagyok" az örök jelenben. Ez csak akkor lehetséges, ha minden mentális változást lecsillapítunk.

 Az ehhez legközelebb álló hasonló állapot, amelyet megtapasztalhatunk, a mély alvás, amikor megszűnik az idő, tér és az okság. Bár a meditáció különbözik a mély alvás állapotától, mivel mélyreható változást hoz létre a pszichében.

 A meditáció mentális békét hoz azáltal, hogy nyugtatja és csillapítja az agyi hullámokat. Fizikai szinten a meditáció segít a test építő és regeneráló folyamatainak meghosszabbításában és csökkenti a leépülési folyamatokat. A meditáció jelentősen csökkenti az öregedési folyamatokat.

Tudományosan igazolták, hogy a pozitív gondolatok pozitív változást okoznak a sejtekben. Mivel a meditáció az elmét tartósan kedvező állapotban tartja, ezért megfiatalítja a test sejtjeit és visszafordítja az öregedési folyamatokat.

Forrás: www.sivananda.hu

cs.masni.rozs..gif

Bodor László : Egy csillag az égről lehullott.

Képzeld azt, hogy egy folyóban úszol! A víz kéklő, és élő.
Az élet vize ez.
Képzeld azt, hogy néha hullámokat vet a víz és sodródsz hol lassabban, hol gyorsabban!
Az élet dolgai ezek.
Képzeld azt, hogy néha elfáradsz, szürke felhőkből eső áztat, és olyankor a partra kívánkozol!
Nehézségek ezek.
Képzeld azt, hogy egy-egy öbölben a folyó lelassul, és te megpihensz!
A gondoskodás öblei ezek.
Képzeld azt, hogy partra szállsz és gazdagon nyíló, illatos rétre találsz!
Száz meg száz mosoly örökké nyíló szirmai ezek.
Képzeld azt, hogy langyos szellő karjai ölelnek, s szárítják nedves ruhádat!
Szerelmes kezek lágy fuvallatai ezek.
Képzeld hozzá az aranyló napot! Melegségét érzed a bőrödön és a szíved mélyén.
A törődés sugarai ezek.
Képzeld azt, hogy a part mentén gyümölcsfák ontják feléd tavaszló zöldjüket és te lombjaik alatt üldögélsz!
A nyugodt pihenés árnyai ezek.
Képzeld azt, hogy behunyt szemmel falevelek suttogását és fűszálak hajladozó neszét hallgatod!
A csend hangjai ezek.
Képzeld azt, hogy gyümölcsöt szakítasz a fáról, és ízét kívánva beleharapsz! A mézédes nedv hegyről lezúduló kristálypatakként mossa át tikkadt torkodat.
Új életerő íze ez.
Képzeld azt, hogy fürge szárnyú, röpke pillangók játszadoznak pajkosan gondolataid körül!
Az öröm apró gyermekei ezek.
Képzeld azt, hogy zamatos, fűszer illatú levegőt szívsz be az orrodon, mely felüdíti tested, lelked!
A szabadság illata ez.
Képzeld azt, hogy amikor kinyitod a szemed, és az égre pillantasz, fehér felhők vattapamacsán átívelő szivárványt látsz, mely a nap sugaraitól áttetszően ezerszínűre festi folyódat!
A szeretet sokszínűsége ez.
És most képzeld azt, hogy mindez valóság!

                                           És éld az életed!

                  cs.ang-gamb-ang.gif

Dr. Papp Lajos  

Az én Miatyánkom

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád, soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe.
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj: MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!

Mikor a magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a "rossz", - erre van Istene!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram! SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

Mikor mindenfelől forrong a "nagyvilág",
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, - hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram! JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve ,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, - hajtsd meg homlokod,
S mondd: Uram! LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Mikor a "kisember" fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a "gazdag" milliót költ: hogy "éljen",
S millió szegény a "nincstől" hal éhen,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, - tedd össze két kezed,
S kérd: Uram! ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, - sőt - ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy - tagadd meg "ŐT",
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet!
Uram! Segíts! S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak...!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram! MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!

Mikor a "nagyhatalmak" a BÉKÉT TÁRGYALJÁK,
MIKOR A BÉKE SEHOL! csak egymást gyilkolják,
Mikor népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: miért tűröd ezt ISTENEM MI ATYÁNK?!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a "rossz", támad, s tombol!
URAM! MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!
AMEN

UTÓHANG:
S akkor megszólal a MESTER, keményen - szelíden,
Távozz Sátán - szűnj vihar!
BÉKE, s CSEND legyen!

Miért féltek kicsinyhitűek?
BÍZZATOK ! Hisz én megígértem Nektek!
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!
Hűséges kis nyájam, ÉN PÁSZTOROTOK vagyok,
S a végső időkig - VELETEK MARADOK!

cs.fek-feh.gyerty-vir..gif

Kilenc napos Karmaoldó Program


Ez a gyakorlat az egyik legerősebb és legintenzívebb karmaoldó módszer. Évente kétszer érdemes elvégezni. Erre a kilenc napra ki kell iktatni - amennyire csak lehet - minden hírközlési eszközt ( rádió,tv,újság telefon) Ezt hívják média böjtnsk is.

Mind a kilenc napon el kell végezni mind a kilenc gyakorlatot! A gyakorlatok elvégzésével komoly hatással leszünk a múlt életből hozott karmacsírákra, oldjuk azokat vagy meg is szüntetjük.

1. Ne elégedetlenkedj! Ne méltatlankodj, ha valami nem úgy történik, ahogy vártad.Fogadj mindent örömmel a sorstól. Keresd meg minden eseménynek a fejlesztő és tanító oldalát.

2. Ne kritizálj! Ne bírálj se embert, se tárgyat, de még magadat sem. Legyél ítéletmentes mindennel és mindenkivel szemben.

3.  Figyelj magadra! Valósítsd meg egy folyamatos önfeflexiót! Figyeld éberen, ahogy gondolataid felmerülnek és távoznak. Légy tudatos tetteid végrehajtása közben is.

4. Kelj korábban! Mind a kilenc napon kelj fel egy órával előbb a szokotnál. Ezt az egy órát használd ki a szellemi feljődésre. A lehető legjobb valamilyen szellemi témájú könyv figyelmes olvasása.

5. Étkez helyesen! A kilenc nap alatt ne fogyassz állati eredetű ételeket. (hús, hal tej,tojás) Csak nyers gyümölcsöt, zöldséget és magvakategyél. Igyál sok tiszta vizet.

6. Meditálj! Minden nap találj alkalmat a magányos visszavonult meditálásra. A meditációs gyakorlat bevezethet légzésed vagy egy gyertyaláng figyelésével. Ptóbáld meg teljesen kiüresíteni magad. Ürítsd ki magadból minden akarati, érzelmi és gondolati megnyílvánulást.

7. Tegyél valamit naponta, amit egyébként nem szoktál! Naponta legalább egyszer tegyél olyasmit, amit nem szeretsz megcsinálni, és egyébként nem kellene elvégezned. Olyan tevékenységet válasz, ami nem fontos a mindennapi létfenntartásodhoz.

8. Légy önzetlen! Mindennap hajts végre legalább egy önzetlen cselekedetet, amiről senki sem szerezhez tudomást. Tegyél valamit mások vagy a világmindenség érdekében, de maradj a háttérben. Olyan tettet hajts végre, ami áldozattal vagy lemondással jár.

9. Nézd vissza  a napot! Minden este lefekvés előtt nézd végig a napodat fordított sorrendben, a lefekvéstől  a felkelésig. A nap visszanézése ne tartson tovább 10-15 percnél. Értékeld ki a napodat. Ha olyan ponthoz érsz, ahol szerinted máshogyan kellett volna, akkor képzeld el az általad helyesnek tartott viselkedési módott.

                                                                           forrás: Manifesztum
eg.lepcso.jpg


Itt találhatók zenés, szöveges, iráyított meditációk.

Kattints ide:


csodas_napot.gif


Szeretettel ajánlom

Nagyon szép, zenés meditációk : Labant Csaba szerzeményei,
ez segíthet az ellezulásban.


angel1.gif

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 24
Tegnapi: 164
Heti: 373
Havi: 2 708
Össz.: 397 900

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Meditáció
Békesziget - © 2008 - 2017 - bekesziget.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: adventi versek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »