A szív bölcsessége
Elődeink hittek a szív bölcsességében, azt mondták róla: égi adomány.
És még azt is mondták: a jóságnak jóság, a szeretetnek szeretet a jutalma.
A lélek valamennyi nagy képessége jutalomra vágyik: a becsület becsületet vonz; a szelídség tompítja a dühöt; a bátorság tettre buzdítja a halvérűt; a bölcs belátás megfontolásra inti a vakmerőt; a mértékletesség lecsöndesíti a túlzottan sóvárgót; az érdeklődés felpezsdíti az érzéketlent; az adakozó példát mutat a fösvénynek, az előrelátó a tékozlónak.
Élj te is a lélek tudása, a szív bölcsessége szerint!
Álnokok, szemérmetlenek, irigyek, hitszegők, puhányok, felfuvalkodottak álmodnak nagy lélekről. S bár tudják, ostobaság olyan ösvényen haladni, amely sehová sem vezet, mégis csupán álmaikban térnek le róla.
De te tudd: a szeretet útja az egyetlen, amely egyesíti magában a bölcs célt, az okos belátást és a jó szívet.
Tiszta gondolkodás, őszinte, igazlelkű beszéd, tartózkodás és önuralom, kevés szó, szeretetteljes szív, nagy erények, melyek láttán földig hajolnak a fák és felragyognak a csillagok.
(ismeretlen)
Assisi Szent Ferenc imája
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
Hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
Hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
Hogy összekössek, ahol széthúzás van,
Hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
Hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
Hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik. Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem, hogy én megvigasztaljak,
Nem arra, hogy szeressenek,
Hanem arra, hogy szeressek.
Mert aki így ad, az kapni fog,
Aki elveszíti magát, az talál,
Aki megbocsát, annak megbocsátanak,
Aki meghal az fölébred az örök életre.
Ámen
A szeretet ajándéka
"Mindannyian megtanulhatjuk, miképpen fejezzük ki őszintébben és kedvesebben a szeretetünket - ezzel saját boldogságunkat éppúgy megsokszorozzuk, mint másokét. A szeretet megemeli lelkünket. Önnön lényünk és a közös emberi lényeg legnemesebb részeivel kapcsol minket össze. Bármi legyen is, amire a figyelmünket leginkább fordítjuk, erősebbé fog válni az életünkben. Ha kételkednél az élet erejében és a megújulás hatalmában, csupán figyelj az óriási kőtömb észrevehetetlenül piciny résén áttörő fűszál csodájára. Nézz a nagy Egészre. A szeretet mindig ott van benne.
A feltétlen szeretet elkötelezettséget jelent az önmagáért való szeretet iránt az élet önmagáért való értelmének elismerése iránt; a hit iránt, hogy az emberiségben ott van a jó mindazon hibák, csalódások, tragédiák és rejtélyek ellenére, amelyek az emberi lét örök részei.
Észrevetted, mennyivel többet hallasz, ha ítélkezés nélkül figyelsz a dolgokra? Bízd magad barátokra. De sose vedd a barátság kincsét magától értetődőnek. Figyeld meg az emberek arcát! Látod, milyen megejtő, amikor a szeretet megjelenik valaki tekintetében, amikor ott csillog a szemében? Te is ilyen szép lehetsz! Küldj szeretetet mindenfelé: északra, délre, keletre, nyugatra. Csodálatos perceket élhetsz majd át; tapasztald meg, milyen a világmindenség abszolút középpontjában lenni.
Önmagunk szeretete nem alakulhat ki, ha a más emberi lények iránti odaadó elkötelezettséget nem bontakoztatjuk ki magunkban. E nélkül puszta öntetszelgésbe fullad minden.
A szeretet olykor azt kívánja tőlünk, hogy ne lépjünk ki bonyolult kapcsolatainkból, hanem próbáljuk megoldani őket. De az sem kevésbé szeretetteli, ha az ember felszámol egy olyan kapcsolatot, amely megalázó vagy kiüresedett. Nem az az igazán fontos, hogy kilépünk-e egy ilyen kapcsolatból vagy sem, hanem az, hogy milyen szeretettel és tiszteletteljesen cselekszünk, miután meghoztuk döntésünket. Senkit ne vádolj, ha a dolgok rosszul mennek. Csak kérdezd meg: "Mit tanulhatok ebből?"
(forrás: szantál portál)
.
A szeretetről
Szeretetet lehet adni és lehet kapni. Csak egyet nem lehet: szeretet zsarolni. S ezt legtöbbször nem tudják azok a szegények és szerencsétlenek, akik szeretetre éhesek.
Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang legtökéletesebb és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozás nélkül tűri, hogy a másik szeresse. A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg, hogy az szeressen, akitől ezt reméljük, de módot ad arra, hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret. Csak egyre nem ad módot: hogy könyörgéssel, váddal, támadással vagy esdekléssel mástól szeretetet zsaroljunk. Még gyöngédséget és szenvedélyt is lehet zsarolni; de a szeretet szuverén.
(Márai Sándor)
Az üdvösséget nem veszíthetjük el!
Az örök életünket, az üdvösségünket nem tudjuk elveszíteni. Bármit is teszünk. Megtérésünkkor Isten fiává fogad minket és senki ki nem vehet minket az ő kezeiből. Ez a tudat ad nyugalmat és békességet az életünkben. Ez által kezdhet el kialakulni Istennel egy szeretetbeli, bensőséges kapcsolatunk: Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. (Róm. 8. 38)
Azért sem, mert kegyelemből kaptuk az örök életet, nem pedig cselekedetekért és érdemekért. Így el sem veszíthetjük azok által: Ha pedig kegyelemből van, akkor már nem cselekedetekért, mivel a kegyelem akkor már nem volna kegyelem. (Róma 11. 6)
Aki fáradozik, annak a bért nem kegyelemből számítják, hanem azért, mert tartoznak vele. Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak a hite számít igazságnak. (Róma 4.4)
De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! - és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; (Efézus 2.4-8)
Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. (János 10. 28)
Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. (1 Péter 1.4)
Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged. Ezért bizakodva mondjuk: Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem? (Zsid. 13.5)
Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. (Lukács 19.10)
(ismeretlen)
7. Az igaz szeretet 10 titka
Az Igazi Szeretet Első titka - a gondolat ereje.
A szeretet a gondolattal kezdődik. Azzá válunk, amiről gondolkodunk. A szeretettel teli gondolatok szeretettel teli életet és szeretettel teli kapcsolatokat hoznak létre. A pozitív megerősítések meg tudják változtatni másokkal és magunkkal kapcsolatos meggyőződésünket és gondolatainkat. Ha szeretni akarsz valakit, akkor figyelembe kell venni az ő igényeit és kívánságait, elvárásait. Az ideális partnerről kialakított elképzelés segít felismerni őt, amikor találkozol vele.
Az Igaz Szeretet második titka - a tisztelet ereje
Nem lehet szeretni valamit, vagy valakit, ha nem tiszteltük korábban. Mindenek előtt magunkat kell tisztelnünk. Ahhoz, hogy tiszteletet ébresszünk magunkban magunk iránt, kérdezzük meg magunktól: "Mit tisztelek magamban?" Ahhoz, hogy tiszteletet ébresszünk magunkban mások iránt - azok iránt is, akik nem tetszenek nekünk - kérdezzük meg magunktól: "Mit tisztelek ebben az emberben?"
Az Igaz Szeretet harmadik titka - az adni tudás ereje.
Ha szeretetet akarsz kapni, egyszerűn csak adnod kell. Minél többet szeretetet adsz, annál többet kapsz. Szeretni - azt jelenti, hogy egy részt adsz magadból, fizetséget nem kérve és feltételek nélkül. Cselekedj jót, csak úgy! Mielőtt egy életre szóló kapcsolatba lépnél, ne azt kérdezd magadtól, hogy a másik ember mit tud adni a számodra, hanem azt, hogy te mit tudsz adni a másik embernek. Az egész életre szóló, boldog szerelmes kapcsolatok titkos receptje a következő: sohasem arra kell figyelni, hogy mit kaphatunk, hanem mindig azt kell nézni, hogy mit adhatunk.
Az Igaz Szeretet negyedik titka - a barátság ereje
Ahhoz, hogy megtaláljuk az igaz szerelmet, először igaz barátra kell lelnünk. Szeretni azt jelenti, hogy nem egymásra nézünk, hanem együtt nézünk azonos irányba. Ahhoz, hogy igazán szeressünk valakit, azért kell szeretnünk őt, aki, nem azért, ahogy kinéz. A barátság - táptalaj, ahol a szerelem életre kelhet.
Ha szerelmet akarsz vinni egy kapcsolatba, akkor először barátságot kell vinni bele.
Az Igaz Szeretet ötödik titka - az érintés ereje.
Az érintés - a szeretet egyik legerősebb megnyilvánulása, amely legyőzi a gátlásokat és megerősíti a kapcsolatokat. Az érintés megváltoztatja a fizikai és érzelmi állapotunkat és érzékenyebbé teszi az embereket a szeretetre. Az érintés meggyógyíthatja a testet és felmelegítheti a szívet.Ha ölelésre tárod karjaidat, azzal szíved is kitárod.
Az igaz szeretet hatodik titka - a "szabadnak hagyni" elv ereje. Ha szeretsz valakit, engedd szabadon. Ha visszatér hozzád, akkor ő a tiéd, ha nem, akkor soha nem is volt a tiéd.
Még az igazi szeretetteljes kapcsolatban is szükségük van az embereknek mozgástérre. Ha meg akarsz tanulni szeretni, akkor először meg kell tanulni megbocsátani és megszabadulni a múltbéli sérelmektől és fájdalmaktól. A szeretet azt jelenti - megszabadulni a félelmektől, előítéletektől, egótól, és fenntartásoktól. "Ma megszabadulok minden félelmemtől, a múltnak nincs hatalma felettem - ma van az új élet kezdete."
Az igaz szeretet hetedik titka - a szavak ereje.
Amikor tanulunk nyíltan és becsületesen kommunikálni, az élet megváltozik. Szeretni valakit, ez azt jelenti, hogy ápoljuk a vele való kapcsolatunkat. Adjuk tudtára az embereknek, akiket szeretünk, hogy szeretjük és értékeljük őket. Soha se féljünk kimondani a varázsszót: "Szeretlek".
Ne hagyjuk ki az alkalmat, ha valakit megdicsérhetünk.
Mindig fejezzük ki a szeretetünket annak, akit szeretünk - lehet, hogy utoljára látjuk őt. Ha megtudnád, hogy hamarosan meghalsz és lehetőséged lenne felhívni azokat, akiket szeretnél, - kit hívnál fel, mit mondanál... és miért nem teszed meg ezt most?
Az igaz szeretet nyolcadik titka - az elkötelezettség ereje.
Ahhoz, hogy a szeretet igaz szeretet legyen, elkötelezettnek kell lenni felé, és ennek az elkötelezettségnek tükröződnie kell a gondolatokban és cselekedetekben. Az elkötelezettség - a szeretet valódi próbája. Ahhoz, hogy igazi szeretettel teli kapcsolatunk lehessen, ahhoz elkötelezettnek kell lennünk ebben a kapcsolatban. Ha elkötelezettjei vagyunk valakinek, vagy valaminek, akkor feladni - az nem lehet alternatíva. Az elkötelezettség különbözteti meg a felszínes kapcsolatot a tartós kapcsolattól.
Az Igaz Szeretet kilencedik titka - a szenvedély ereje
A szenvedély lángra lobbantja a szeretetet és nem hagyja kihunyni. Az örök szenvedély nem egyedül a fizikai vonzalom, hanem az erős elkötelezettség, lelkesedés, érdeklődés és örömteli izgalom együttes segítségével jön létre. A szenvedélyt újra lehet éleszteni, a múlt eseményeinek újbóli átélésével, amikor éreztük ezt a szenvedélyt. A spontaneitás és a meglepetések létrehozzák a szenvedélyt. A szeretet és a boldogság lényege egy és ugyanaz: szenvedéllyel kell élni, minden nap.
Az Igaz Szeretet tízedik titka - a bizalom ereje
A bizalom életbevágóan fontos az igazi szeretettel teli kapcsolatokban. Bizalom nélkül az egyik partner gyanakvóvá válik, nyugtalanná és tele lesz előítéletekkel, félelmekkel, a másik úgy érzi lélektani csapdába került, azt hiszi, hogy nem hagyják szabadon lélegezni, s érzelmileg megfojtják. Lehetetlen valakit igazán szeretni, ha nem bízunk meg benne teljesen.
Cselekedjünk úgy, mintha kapcsolatunk a szeretett emberrel sohasem érne véget. Az egyik módja annak, hogy eldöntsük, megfelel-e nekünk a másik ember, meg kell kérdeznünk magunktól: "Feltétlenül és teljesen megbízom a partneremben?" Ha a válasz "Nem!", akkor alaposan el kell gondolkodni, mielőtt elköteleznénk magunkat.
Adam J. Jackson
A Biblia azt mondja, hogy ahogy akarjuk, hogy velünk cselekedjenek az emberek, mi is úgy cselekedjünk ővelük. Mindjárt az elején fel kell tennünk magunknak egy kérdést: Szeretjük-e önmagunkat? Olyan a mi formáltatásunk, hogy szeretjük magunkat. Mindent megteszünk azért, hogy nekünk jó legyen. Amiről tudjuk, hogy kárt okoz vagy fájdalmat, azt igyekszünk elkerülni. Nem eszünk és iszunk olyasmit, ami kárunkra van. Az ember úgy van teremtve, hogy szereti önmagát, ezért vigyáz is magára. Mindig úgy dönt, ahogy az legelőnyösebb a számára. Akkor szeretjük igazán magunkat, ha azért teszünk meg mindent, hogy elnyerjük az örök életet. Ha nem a Menny felé haladunk, és minden vágyunk nem oda irányul, akkor saját magunknak ellensége vagyunk, mert a kárhozat útjának végén a saját lelkünk bűnhődni fog. Akkor akarunk jót magunknak, ha lépteinket a keskeny útra irányítjuk.
Az önszeretet – ha bizonyos mértéken belül van – nem bűn, hanem velünk született tulajdonság. Többször kaptunk ilyen parancsot a Bibliából: Szeresd felebarátodat, mint magadat! Ha nem szeretjük önmagunkat, akkor senkit sem tudunk szeretni. Nem kell magunkat gyűlölni, ezt sehol sem kéri Isten! Hallottam már olyat is, hogy valaki saját magát helyettesítette be a bűn fogalmába, saját magát akarta gyűlölni a bűn helyett. Ez egy tévút! Igaz, hogy testünkben megvan a bűn, de nem a testet kell gyűlölni, hanem a benne lévő bűnt, és igyekeznünk kell magunkból kitenni és megtisztulni. „Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.” – olvassuk Lukács evangéliumában. Itt nem arról van szó, hogy családom tagjait tagadjam ki és ne is ismerjem, sőt gyűlöljem őket! Viszont az akaratuknak ellene kell állnom, ha az ellentétes Isten beszédével. Ha olyasmit kérnek tőlem, ami nem egyezik Isten szándékával, akkor azt meg kell tagadnom, akármilyen számomra kedves ember kéri is! Még saját lelkem kívánságait is alá kell rendelnem Isten akaratának, meg kell fegyelmeznem saját magamat! Ellene kell állnom annak, ami bűn énbennem, hogy azt ne cselekedjem!!
A mi testünk a Szentlélek temploma. Ezért sem szabad gyűlölnünk, hanem tisztán tartanunk, hogy méltó lakhelye legyen az Úrnak. Ha valaki csak saját magát szereti és másokat nem, akkor alakul ki az, ami Isten előtt nem kedves, hogy felfuvalkodottá, gőgössé, elbizakodottá lesz, saját magát felmagasztalja, sokat gondol maga felöl, embertársait lenézi, föléjük képzeli magát. A túlzott önszeretet kifejeződik abban is, ha mindig önmagunkat sajnáljuk, ha elfogultak vagyunk. Az a jó, ha mások nyomorúságát, baját is észreveszem, akkor legalább annyira szeretem őket, mint magamat! Le kell mérnünk, hogy a magunk iránti szeretethez képest mennyire szeretjük embertársainkat! Isten azt várja, hogy olyan mértékben szeressünk másokat, mint ahogy magunkat szeretjük. Nem fele annyira, hanem ugyanúgy!
Jó lenne, ha az emberek úgy tennének velünk, mint ahogy mi teszünk velük? Talán mindjárt adódik a válasz: Igen, jó lenne, ha úgy cselekednének velünk az emberek, mint ahogy mi tettünk velük. De ha van egy kis önismeretünk, és egy kicsit magunkba tekintünk, akkor lehetséges, hogy nem is mindig szeretnénk, ha azt kapnánk vissza, amit nyújtunk másoknak. Érdemes ezen elgondolkodnunk. Milyen a beszédünk? Olyan kedvesen, szeretetteljesen, tisztelettel beszélünk másokkal, ahogy szeretnénk, ha velünk beszélnének? Úgy érzünk-e együtt másokkal, ahogy szeretnénk, ha velünk együtt éreznének? Annyiszor vesszük észre mások szükségeit, ahányszor mi várjuk el, hogy szomorúságunkban, csüggedésünkben észrevegyenek? Tudunk-e Isten szerint vigasztalni, segíteni, könnyet törölni, betegeket látogatni? Úgy teszek-e jó másokkal, ahogy azt magamnak szeretném? Olyan őszinte és egyenes vagyok az emberekhez, mint ahogy azt magamnak is elvárom? Milyen rossz az, amikor mást mond valaki a szemembe és mást a hátam mögött! Én magam mindig őszinte és egyenes beszédű vagyok? Vagy csak másoktól várom el? Úgy tudok-e megbocsátani felebarátomnak, ahogy szeretném, ha nekem is megbocsátanák hibáimat? Imádkozok-e annyit testvéreimért, amennyiszer kérem, várom vagy számítok rá, hogy énértem imádkozzanak, és engem vigyenek az Úr elé imában? Imáimban megemlékezem-e testvéreimről? Ha ezekbe belegondolunk, látjuk, hogy valóban annyira szeretjük-e atyánkfiait, amennyire magunkat.
Mindig gondoljunk arra, mielőtt bármit teszünk vagy mondunk, hogy nekünk jól esne-e, ha éppen bennünket érne, ha a mi hibánkról lenne szó, ha minket érne ítélő, kárhoztató beszéd? Ha mindig így gondolkodunk, akkor a mi cselekedeteink és beszédeink gyökeresen meg fognak változni! Mivel pedig magunknak rosszat nem akarunk, így csak jót fogunk tenni másokkal is! Ehhez csak egy dolog szükséges: az igazi, őszinte szeretet! Ha erre törekszünk, az nem azt jelenti, hogy mások is úgy tesznek majd velünk, ahogy mi cselekszünk! Ez nem biztosít arról, hogyha úgy cselekszünk az emberekkel, ahogy mi várjuk, akkor azt is fogjuk kapni tőlük! Viszont engedelmeskedünk Isten parancsának és igazodunk törvényéhez. Jézus Krisztus sem azt kapta az emberektől, amit Ő adott nekik. Urunk mindenkihez szeretettel hajolt le, akárki hozzá ment, betegségét meggyógyította, mindenkit segített, Ő mégsem azt kapta vissza az emberektől. Mivel nem különb a tanítvány az ő Mesterénél, a mi életünkben sem lesz ez másként! Az Úr cselekedeteit mégis a szeretetet irányította!
Nem úgy szól az Ige, hogy ahogy az emberek velünk cselekednek, mi is úgy tegyünk velük! Az emberek sokszor a „Szemet szemért, fogat fogért” elv szerint bánnak egymással. Szokták mondani: Amilyen az „Adjon Isten!”, olyan a „Fogadj Isten”! Aki ahogy viszonyult velem szemben, azt fogja tőlem visszakapni. Ha ő megbántott, akkor én is bántani fogom. Ha szeretett, tőlem is szeretetet fog kapni! Jézus nem ezt várja tőlünk! Nekünk mindig úgy kell bánnunk az embertársainkkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk tegyenek, ami nekünk jólesne! Legyen arra gondunk, hogy beszédünket, cselekedeteinket mérlegre tegyünk, hogy nekünk hogyan esne, ha velünk történne így! Valóban örömmel töltene-e el minket, ha azzal a mértékkel mérnének nekünk, ahogy mi mérünk? Nem mindig emberektől kapjuk vissza azt, amit másoknak adunk!
Mi mindig úgy cselekedjünk, ahogy nekünk is jól esne! Milyen szép lenne a testvéri közösség, ha mindenki azt adná a másik testvérének, aminek ő is örülne! Milyen csodálatos lenne minden testvéri együttlét! Akkor mindenki csak jót kapna! De ha embertársainktól nem is azt kapjuk, amit adunk, Isten számon tartja tetteinket, beszédeinket, és aszerint fizet majd nekünk!
Szeretetreébredés - Jon Georg
Szeretetreébredés
Ez a szó jut eszembe visszatérően mostanában.
Hogy nekem jutott-e eszembe először ez a szó, vagy sokan éltek már vele, nem tudom, de ez nem is számít. Amit a Szeretetreébredés jelent, az számít. Szerintem Te, aki most olvasod ezeket a sorokat, ismered az érzést, amit az Élet egy felemelő pillanata, egy inspiráló könyvrészlet, egy megható filmjelenet vagy például a szívedet megérintő zene képes kiváltani, azt a leírhatatlan érzést, amikor úgy átjárja a lényedet a Szeretet, hogy nem marad hely a pillanatban egyetlen földhözragadt gondolatnak sem. Néha csak egy röpke pillanatig tart, néha elidőzhetsz benne egy ideig. Úgy érzed, hogy a szíved nem csak életben tart, hanem átveszi az irányítást az egész lényed felett, és eggyé válsz a Szeretettel, és érzed, hogy át akarod ölelni az egész világot, az egész világegyetemet.
Érzéseknek behajtani tilos!?
Egy olyan világban élünk, amelyben ez az érzés nem megszokott. És mivel nem megszokott, egész zavarbaejtő, de legalábbis meglepő tud lenni, még akkor is, amikor épp egyedül vagyunk abban a pillanatban, amikor ettől az érzéstől könny szökik a szemünkbe vagy épp meg sem tudunk szólalni, mert elszorul a torkunk. Nem beszélve arról, hogy társaságban mennyire „nem helyénvalónak” érzik sokan ennek a csodálatos érzésnek átadni magukat. Pedig ez az az érzés, amit minden kitűzött célunkhoz vezető út végén várunk, a beteljesülés, a teljesség érzése, határtalan boldogság, életöröm, és biztos van még rá ezer szó, de épp azért van ezer szó, mert már ezerszer megpróbálták szavakba önteni azt, amit csak érezni lehet, és amikor érzed, akkor épp egy szó sem tudja elhagyni a torkodat.
Önnek 1 elmentett üzenete van.
A Szeretet érzésének ezekben a csodálatos pillanataiban érezzük azt sokan, hogy annyira keveset van lehetőségünk adni, szeretni a hétköznapokban, és hogy van egy üzenet a szívünkben, van egy cél ott elrejtve, amit már akkor is a szívünkben őriztünk, amikor megszülettünk, és amire elfelejtettünk figyelni, mert a világ azt mondja, hogy „felejtsd el az álmaidat, nőjj fel”. Ám amikor felfedezzük ezt a szívünkbe zárt célt, és elkezdünk tenni érte, és megtesszük az első lépéseket azon az Úton, amin a szívünk vezet, az Élet könnyeddé, inspirálóvá válik, temérdek ötletünk támad, fáradhatatlannak érezzük magunkat, és kétségünk sincs afelől többé a nap végén visszanézve, hogy az Életnek van értelme!
7 betű
A Szeretetreébredésnek ezek a pillanatai indítottak el engem az Úton, amiről mindig is álmodtam. Így kezdtem el zenét írni és így lehet az, hogy amikor mostanában megkérdezi valaki, hogy mivel foglalkozom, akkor már természetesen mondom azt, hogy zeneszerző vagyok. Nem öntelten, hanem Szeretettel és Hálával a szívemben. Amit az Út során eddig megtanultam, azt egyrészt az élményeimből leszűrt tapasztalatok sugallták, másrészt gyakran olvasok, hallgatok olyan szerzőket, akiknek a gondolatai sok mindenre rávilágítanak, amikor visszanézek vagy épp előretekintek a következő lépéseimre.
Amit például nem tudtam még az Út elején, az az, hogy amikor úgy döntesz, hogy változtatsz az Életeden, akkor a legfontosabb dolog a t.ü.r.e.l.e.m. Hosszú távú türelem. A legfontosabb. Már tudod, hogy mit akarsz és persze titkon – vagy nem titkon - örülnél, ha rövid időn belül elérnéd a kitűzött céljaidat. De közben ezen a bolygón, ebben az elanyagiasodott világban maradunk, és legtöbbünknek – amikor ráébred, hogy mi az Élete célja, mire hivatott, miben vágyik kiteljesedni – már csak azért is türelmesnek kell lennie, mert valószínűleg egy ideig meg kell tartania azt az állását, amivel eddig is biztosította a megélhetését; van családja, akikről eddig is gondoskodott és szeretne a jövőben is, ezért felelősen kell döntést hoznia az új választott Úton tett lépéseiről. Türelem. Érdekes, hogy éppen a türelem hozza meg az első azonnali eredményt. Ez az eredmény a béke. Annak a békének az érzése, amit az a nyugodt tudat jelent, hogy mindent megteszel az Életed jelenlegi körülményeinek mozgásterében, bármennyi, bármilyen csekélynek tűnő is az, amit a lehetőségeid a jelen pillanatban megengednek.
M2T2
Azaz: Megteszek Minden Tőlem Telhetőt. Lépésről lépésre, türelmesen. Már középiskolás korom óta úgy éreztem, hogy zenét szeretnék írni, ami a szeretet hangján szól az Emberekhez, mégis amikor – már huszonévesen - elhatároztam, hogy engedem, hogy a szívem vezessen ezen az Úton, először csak annyi lehetőségem és időm volt, hogy hajnalban vagy késő este a buszon, vonaton, metrón dalszövegeket írjak, dallamokat dúdoljak fel diktafonra, zenei szoftverek kézikönyveit olvassam, és kezdetben nem volt hangszerem persze, és arra is sokáig kellett spórolnom, hogy hosszú idő után két hétre olyan szintetizátort és egy egyszerű stúdióberendezést béreljek, amivel úgy írhattam zenét végre, ahogy már rég szerettem volna. És onnan még nagyon hosszú volt az út 2009. decemberéig, amikor országszerte a polcokra került az első zenei dvd-m. Előfordult útközben, hogy egymás után akadályokba ütköztem és kételyeim támadtak, hogy folytassam-e. Azóta valahol olvastam és megtanultam, hogy „ha útközben nem találkozol akadályokkal, akkor az csak egy dolgot jelent: nem tetted elég magasra a lécet, nem mertél elég nagyot álmodni!”
Forrás: http://www.thesecret.hu
A SZER , ami etet
Az emberek nem nagyon tudnak szeretni. Éreznek valamit, ami olyan, mintha, de...a legtöbb esetben a saját egójuk számára fontos a másik energiája, és ezt érzik, élik meg szeretetnek. A legtöbb esetben saját MAGukat sem tudják valóban SZERetni. SZERetni azt tudjuk, amit elfogadtunk olyannak, amilyen. Elfogadni azt tudjuk, amit ismerünk, amiről tudjuk, hogy mi az, miért olyan amilyen. MAGunkról tudjuk? Az esetek többségében nem. Már az is nagy előrelépés, hogy mi már dolgozunk azon, hogy megismerjük MAGunkat.
Ha egy másik emberről van szó....hát a dolog még nehezebben megy. Vágyunk egy bizonyos energiára, és ezt megpróbáljuk a másiktól megkapni. De abban a pillanatban, amikor a felőle jövő energia már nem olyan, amire nekünk szükségünk van, azonnal jelezzük, hogy a másik valamit hibázott, meg kéne változnia, hogy mi továbbra is a nekünk megfelelő energiát kapjuk tőle.
A SZER-ETET nem ilyen. Az valóban etet, vagyis táplál. Táplál engem is, és táplálja azt is, akit szeretek. Nincs elvárás. A másik lehet olyan szabad, amilyen akar, mert ŐT szeretem, nem azt a vágyképet, amit rá vetítek. És ő, csak akkor tud Ő MAGa lenne, ha szabad. És ezzel mindannyian így vagyunk. Ahol bármi korlát van, már nem saját MAGunk vagyunk
Korlátok. ....Bizony a feltétel nélküliség nem korlátoz. Itt fontos tisztázni, hogy mit értünk "korlát" alatt. Mert sokan összetévesztik a korlátozást a rend tartással. A rend egy olyan dolog, amit nem korlátokkal kell előidézni, hanem ami az emberi lényből fakadó állapot.. Ha minden szabadon áramlik, akkor a rend fent tartja önmagát. De abban a pillanatban ahogy bejön egy korlát, azonnal sérül a rend. De mivel az emberi lénynek igénye van a rendre, hisz természetes állapota, megpróbálja rendbehozni a dolgokat, de ha nem ismeri fel, hogy a korlát az, ami megtörte a rendet, nem tehet mást, mint egy újabb korlátot állít. És az ördögi kör beindul. Ha körülnézünk a világunkba mást se látunk mint korlátot. Ezért embertelen a világunk. Változtassunk rajta, kezdjük el árasztani környezetünkbe, a szeretetet.
Forrás:http://ebredes-hajnala.hu (részlet)
C. S. Lewis: A megbocsátás
(részletek)
A keresztény parancsolatban meg van írva: "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat." S mivel a keresztény erkölcs szerint a "felebarátod" fogalmába beletartozik az "ellenséged" is, így szembetalálkozunk azzal a rémes kötelezettséggel, hogy bocsássunk meg ellenségeinknek.
Mindenki azt vallja, hogy a megbocsátás szép gondolat; mindaddig, amíg valamit nem kell megbocsátani, mint nekünk kellett a háború alatt. Akkor aztán a téma puszta említése is ingerült méltatlankodást vált ki. Nem azért, mert az emberek a megbocsátást túl nagy és túl nehéz erénynek gondolnák, hanem mert gyűlöletesnek és megvetendőnek tekintik. "Az ilyen beszédtől émelyeg a gyomrom" - mondják. Még akkor sem szabad megtagadnom hitemet, ha ez megment a kínos haláltól - nagyon kíváncsi lennék, mit tennék, ha erre kerülne a sor. Nem azt próbálom elmondani önöknek, hogy én mit tudnék tenni - valójában nagyon keveset -, arról beszélek, hogy mi a kereszténység. S lám, ezt találjuk: "S bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." Nincs a leghalványabb utalás sem arra, hogy más feltételek mellett nyernénk bocsánatot. Teljesen világos, hogy ha nem bocsátunk meg, minekünk sem bocsátanak meg. Nincs más lehetőség. Mit kell hát tennünk?
Meglehetősen nehéz a helyzet mindenképpen, de úgy vélem, két dologgal könnyebbé tehetjük. Amikor matematikát kezdünk tanulni, nem a differenciálszámítással kezdjük, hanem egyszerű összeadással. Ugyanígy, ha tényleg meg akarunk tanulni megbocsátani (s minden azon múlik, hogy tényleg akarunk-e), akkor talán jobb valami könnyebbel kezdeni. Például kezdheti valaki a férjével vagy a feleségével, a szüleivel vagy a gyerekeivel, vagy a legközelebbi rendőrrel(?), megbocsátva valamit, amit a múlt héten tettek vagy mondtak. Ez egy darabig valószínűleg foglalkoztatni fog bennünket. Majd azután megpróbálhatjuk megérteni, pontosan mit is jelent, hogy szeressük felebarátainkat úgy, mint magunkat. Hát tulajdonképpen hogyan is szeretjük magunkat?
Amikor most erre gondolok, nem mondhatnám, hogy elfogultságot vagy szeretetet éreznék magam iránt, sőt még csak nem is mindig élvezem a magam társaságát. Sok ember azt képzeli, hogy a megbocsátás ellenségeinknek azt jelenti, állítsuk úgy be, mintha alapjában véve nem is volnának igazán olyan rossz fickók, pedig hát egészen világos, hogy azok. - Menjünk egy lépéssel tovább. Legvilágosabb pillanataimban nemcsak hogy nem látom magam rendes fickónak, de tudom, hogy nagyon is rossz ember vagyok. Némely cselekedetemre borzadva és utálattal tekinthetek. S ahogy most erre gondolok, visszaemlékezem a keresztény tanítómesterek régi mondására, hogy a rossz ember cselekedeteit kell gyűlölnöm, nem magát a rossz embert; vagy, mint ahogy ők mondogatták, gyűlöljem a bűnt, de ne a bűnöst.
Hosszú ideig ostoba, szőrszálhasogató megkülönböztetésnek tartottam ezt: hogyan lehet valamit gyűlölni úgy, hogy elkövetőjét ne gyűlöljem? Azonban évekkel később eszembe jutott, hogy van valaki, akivel szemben így jártam el egész életemben, nevezetesen saját magammal. Bármennyire is nem tetszett saját gyávaságom, önhittségem vagy kapzsiságom, továbbra is csak szerettem magam. De a kereszténység azt kívánja tőlünk, hogy ugyanúgy gyűlöljük ezeket, mint a magunkban lévő dolgokat: sajnáljuk, hogy az illető ilyen dolgokat elkövetett, remélve, hogy ha egyáltalán lehetséges, valahogy, valamikor és valahol kigyógyuljon ezekből és újra emberré váljon.
Gondoljuk csak meg, mi, keresztények úgy hisszük, hogy az ember örökké él. Ezért, ami igazán számít, az a sok kis, apró jel vagy fordulat, a lelkünk belsejében, annak közepén, amely hosszú távon mennyei vagy pokoli teremtménnyé alakít minket. Ölhetünk, ha szükséges, de nem szabad gyűlölnünk, és élvezni a gyűlöletet. Büntethetünk, ha szükséges, de nem szabad élveznünk a büntetést. Más szóval, egyszerűen ki kell irtani magunkból valamit, a bosszú érzését, a megtorlás érzését. Nem gondolom, hogy bárki is el tudná most határozni, hogy soha többé nem fog ilyet érezni. A dolgok nem így szoktak történni. Arra gondolok, hogy valahányszor felüti a fejét, nap mint nap, évek múltával, egész életünkben, azonnal fejbe kell vágnunk. Nehéz munka, de nem lehetetlen. Ez az, ami a Bibliában azt jelenti, hogy szeressük őt: kívánjuk a javát, s nem azt, hogy kedveljük, sem azt, hogy jónak mondjuk, amikor nem az. Elismerem, ez azt jelenti, hogy olyan embereket szeressünk, akiken semmi szeretetre méltó sincs. De hát van-e szeretetre méltó az emberen magán? Egyszerűen csak szeretjük magunkat, mert az mi magunk vagyunk. Isten arra szán bennünket, hogy ugyanezen a módon és ugyanezen okból mindenkit szeressünk; saját esetünkre azonban mintegy kidolgozta e szeretet lényegét, hogy megmutassa, hogyan kell annak működnie. Nekünk aztán folytatni kell a dolgot és alkalmazni másokra is a szabályt. S ez könnyebb lesz talán, ha eszünkbe juttatjuk, hogy pontosan így szeret Ő is minket. Nem azokért a szép és vonzó tulajdonságokért, amelyekről azt hisszük, hogy rendelkezünk velük, hanem mert mi saját magunk vagyunk. Hiszen semmi szeretni való sincs bennünk: olyan teremtmények vagyunk, akik a gyűlöletet tulajdonképpen akkora élvezetnek tekintik, hogy az arról való lemondás szinte olyan, mintha a sörivást vagy a dohányzást kellene abbahagyni...
Forrás: Pázmány Péter E-Könyvtár
Tatiosz: A szeretetről
Mások szeretete feléd tart észrevétlen hömpölygéssel. Ne siettesd jöttét, ami személyesen a tiéd, rád talál. Várd nyitott szívvel, egész sorsoddal, egész életeddel. A szeretet hangja muzsika: ajándék a léleknek, felüdülés a szellemnek, megkönnyebbedés a szívnek. Ez a szó: szeretet - élettel teli valóság segít feloldani és feloldódni; megérteni és megértetni; megtartani és elengedni. Ha meggondolod, melyik földi jelenség áll közelebb hozzád, a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál, vagy egy ember - egyképpen tudsz válaszolni rá: embernek csak ember lehet társa. A Nap fénytengere felnyitja szemeidet; a Hold ragyogása pihenőre int; a pislákoló csillagok terelnek éjjeli utadon; a kő szilárdsága példát mutat az akarat hajlíthatatlanságára. A fa hűs árnyékában felüdülhetsz, és életed dolgai megkönnyebbednek. Egyetlen fűszál is bizonyság az élet körforgására: kizöldell, szárba szökken, elhalványul, megfonnyad, végül lehanyatlik. Ezt teszi velünk is az idő: felmagasztosít, majd porba dönt.
A Föld eme jelenségeit akár felruházhatnád emberi tulajdonságokkal is, hisz az ember képes tündökölni, akár a Nap, s ragyogni, miként a Hold az éj sötétjében. Képes szárnyalni csillagléptékben, s kitartani hittel a kő szilárdságához mérten. Képes a nyugalom békéjét árasztani, akár a fa törzse, koronája és levelei teszik ezt méltósággal és alázattal. Képes születni, növekedni, kiteljesedni, megfakulni és kihunyni, majd mindent újra kezdeni. Mért képes mindezekre?
Mert ember. És az ember hatalmas erővel egyesíti magában a természet földi jelenségeit a világmindenség távoli fényeivel.
Mi volna hát csodálatosabb az embernél? Ő az élet - s az életnél semmi sem csodálatosabb. Ő a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál egyszemélyben; és mégis több náluk - mert szeretni képes.Az ember szeretetre született.
Ugyan mit kezdenél a fénylő Nappal, a ragyogó Holddal, a csillagok káprázatával, a kő hajlíthatatlanságával, a fa hűs árnyával és a fűszál élni tudásával a szeretet nélkül? Kevés ha csak aszerint tudsz élni, amit tőlük tanultál. Felőlük megsejtheted, miben áll az élet; annyi bölcsességet táplálnak beléd, amennyi emberi fejbe csak beleférhet. De egyet, egyetlenegyet nélkülük kell megtalálnod: a szeretet útját.
Mert egyedül az ember képes szeretni és szeretetet elfogadni. A szeretet elfogadás épp oly nagy képesség, mint a szeretni tudás. Annak, aki szeret, tulajdona az egész világ: a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál. A szeretet által előtűnik a fejben a gondolat, beteljesedik az alkotás, termékennyé lesz az akarat, és megvilágosodik az út, amelyet az élet neked szánt.